Magyarországon a 2014-es adatok szerint 600 000 működő cég van, melyeket rengeteg könyvelő és könyvelő iroda szolgál ki. Ön cégvezetőként tudja, hogy a jól képzett szakemberek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a cége a hatályos jogi kereteken belül, minden jogszabályt betartva, a kötelezettségeinek eleget téve tudjon működni.

Kisebb ill. nagyobb cégek könyvelését, vezetői, döntés előkészítői információval való ellátását is vállaljuk. A kisebb cégeknek “hagyományos” könyvelői szolgáltatásokat kínálunk. Természetesen ennek keretében is törekszünk arra, hogy a mai informatikai eszközök lehetőségeit kihasználva minél kevesebb személyes jelenléttel, papírtologatás nélkül, a lehető legtöbb információt juttassuk el a vállalkozások tulajdonosaihoz.

Akik nagyobb vállalkozást vezetnek, azoknak a “cégoptimalizálás” szolgáltatásunkat kínáljuk. Ennek keretében áttekintjük a meglévő munkafolyamatokat, szükség esetén javaslatot teszünk hatékonyabbá tételére. Majd közösen felépítünk egy olyan vállalatirányítási rendszert, ami biztosítja a cég naprakész könyvelését, a vezetőket ellátja a döntéseikhez szükséges fontos információkkal, ellenőrizhetővé és átláthatóvá teszi a cég pénz és készlet gazdálkodást, tervezhetővé teszi a likviditást, mérhetővé teszi a dolgozók munkáját.

Egy fontos dolog marad ki a látszólag jól működő rendszerből: az, hogy Önnek pontosan mire van szüksége? „Csak” egy könyvelőre, vagy inkább egy komplex szolgáltatásra, tanácsadó cégre? Olyanra, mely túlmutat a klasszikus könyvelőirodai szolgáltatásokon…

Tegyünk egy próbát nézzük meg: mire van Önnek valóban szüksége?

Tudja Ön azt, hogy ebben a pillanatban a bankszámláján menyi pénz van? Ebből a pénzből most mennyi az Öné, mennyi az államé? Tudja Ön, hogy a számlán levő pénzéből mennyit kell ma kifizetnie a beszállítónak? Tudja Ön azt, hogy ebben a pillanatban a raktárkészletén mely termékből mennyi van? Tudja, hogy jelenleg melyik termékén mekkora az árrése és az elegendő-e a növekedéshez? Tudja azt, hogy ma pontosan mennyi forintot keresett? Tudja ebben a pillanatban, hogy melyik vevője késlekedik a fizetéssel?

Egy könyvelőiroda és közöttünk ez a különbség. A pillanat. A valós idejű információ! Nem könyvelőiroda: komplex tanácsadó cég vagyunk. Tevékenységünk túlmutat  a könyvelésen. Velünk nem csak a fenti kérdésére kap valós idejű választ és tanácsot!

Miért vagyunk tehát mások?

Mi vagyunk a pillanat. Az Ön információforrása, az Ön stratégiai partnere. Ha együtt dolgozunk garantáltan javítjuk cégében a szervezettséget. Segítségünkkel Ön mindig minden folyamatot kristálytisztán átlát, és ez a szervezettség, átláthatóság hamarosan megmutatkozik az eredményességben is. Amikor szükséges tanácsokkal látjuk el Önt, együtt működünk Önnel azért, hogy cége a jelenleginél is sikeresebb legyen.

Kattintson ide: ismerkedjen meg velünk.

Szívesen találkozunk Önnel, akár most!