Hiszünk a személyes találkozóban, hiszen kíváncsiak vagyunk Önre. Örülünk annak, ha már most felhív minket, hogy megbeszéljük, mikor és hol kellemes Önnek egy kötetlen beszélgetés. Ha Ön is egyetért, hogy egy kávé mellett könnyebben tudunk beszélgetni, örömmel várjuk a hívását, a 06 30  264  2003-as számon.

Addig is, hogy megismerjen minket, bemutatkozunk. Tanácsadó cégünkben szakemberekkel találkozhat. Rácz Györgyi, Csanda Erzsébet szakmai vezetővel és Fekete Bernadett könyvelővel. Ismerjen meg minket!

Dr. Csanda Erzsébet szakmai vezető/ügyvezető
Dr. Csanda Erzsébet szakmai vezető/ügyvezető„Rendszerben gondolkodom”
Közgazdászként végeztem és doktoráltam majd jogi másoddiplomát szereztem. Természetesen bejegyzett mérlegképes könyvelői képesítésem is van. Több, mint tíz éves gazdasági vezetői tevékenységem során újraszerveztem, hatékonyabbá tettem számviteli rendszereket és a kapcsolódó ügyviteli munkafolyamatokat is. Ennek eredményeképpen mindig határidőben és szakmailag kifogástalanul elkészítettem a hatósági számviteli beszámolókat és adóbevallásokat, ugyanakkor eleget tettem a vezetői információs elvárásoknak is.  Mindezt úgy, hogy közben az ügyviteli munka-költségek csökkentek. Ezért jól ismerem a magyar vállalkozások működését, a problémás folyamatokat, a kritikus pontokat. Szakmai vezetőként nagyon jó lehetőségnek tartom a Könyvelő-Online Kft. által kialakított online könyvelési és vállalatirányítási rendszert. A szolgáltatás igénybevételével a vállalkozások vezetői és tulajdonosai nem csak egy, a mindenkori jogszabályoknak megfelelően működő könyvelést kapnak, hanem egy olyan rendszert, ami folyamatosan ellátja őket a döntéshozatalhoz szükséges friss adatokkal.
Kérem, hívjon fel! 06-70-604-8037
Rácz Györgyi
Rácz Györgyi„Találkozzon a minőség és a szakma”

A közvetlen találkozókat sokkal jobban kedvelem, ezért csak röviden mutatkozom be: ismerkedjünk meg inkább személyesen. Mérnöki és gazdasági diplomákat szereztem. Eddig dolgoztam technológusként, minőségbiztosítási vezetőként, értékesítőként és kereskedelmi igazgatóként a GE-Tungsramban és magyar tulajdonú vállalkozásoknál. Jelenleg több vállalkozásom is van (pl. kereskedelem, tanácsadás és IT területen). Több minőségbiztosítási és vállalatirányítási rendszer kialakításában és bevezetésében vettem részt eredményesen. Ismerem a jellemzően felmerülő problémákat és ezeket meg is tudom oldani. Önkéntes munkát végzek egy vállalkozónői egyesület elnökeként. Szívesen találkozom Önnel, hogy jobban megismerhessük egymást és megbeszélhessük, hogyan és milyen módon tudjuk cégét optimalizálni, hatékonyan működtetni. Bizonyosan tudok Önnek megfelelő megoldási javaslatokat tenni. Találkozunk ma?
Kérem, hívjon fel! 06-30-264-2003

 

Hívjon, hogy megvizsgáljuk, hogyan tudjuk az Ön cégének működését optimalizálni, hatékonyságát javítani!
Csapatunk bármelyik tagja szeretettel várja a hívását vagy emailben a megkeresését. Szeretnénk Önt megismerni.
Kattintson az egy órás ingyenes szakmai tanácsadásért.